A kutatási időszak végéhez közeledve alkalmam nyílt számos nemzetközi szakanyag áttekintésére és feldolgozására. Bár a most közreadott "gondolat-csírák" még nem végleges, kiforrott megállapítások, a forrásmunkák alapján úgy vélem, hogy az elmúlt negyed századot a kontinens közigazgatásainak többségében olyan megatrendek uralták, mint amilyen a globalizáció, az európaizáció, a New Public Management (továbbiakban NPM), valamint az Európai Közigazgatási Tér ideája. Mindazonáltal ezeknek a - kétségtelenül korvengens – hatásoknak az ellenére sem állítható, hogy uniformizált igazgatási rendszerek jöttek volna létre. Az adminisztratív struktúrák napjainkban is alapvetően nemzeti mintázatúak.
Némileg szűkebbre vonva a jelenlegi rövid eszmefuttatást és Kelet-Közép Európa (továbbiakban KKE) rendszerváltó államait középpontba helyezve egyértelműen megállapítható, hogy azok számára a 90-es évek elején - az akkoriban uralkodó modern piac és menedzsment-orientációval bíró neo-liberális állam- és közigazgatás-fejlesztési paradigma miatt – nem volt prioritás a tradicionális közigazgatás-fejlesztés.
Miután azonban az állam és közigazgatás fejlesztésében nem lehet fejlődési stádiumokat "átugrani", illetve kihagyni, a nevezett országcsoport is egy értékzavaros helyzetbe került. Mindezek ismeretében nem meglepő, hogy a 2000-es évek első felében többen hangsúlyozták, hogy a régió államai – így Magyarország is - számos, a korábbi rendszerből visszamaradt elemmel rendelkeznek, és a nagy állami alrendszerek közötti koordináció komoly hiányosságokkal rendelkezik. Bár a részletek kifejtésétől most eltekintek, utalok arra, hogy a problémákat csak tovább tetézte, hogy a defektusok kiküszöbölésére indított állam- és közigazgatási reformok rendre elhaltak, vagy torzóban maradtak az elmúlt két évtizedben.
A korábbi sikertelenségek miatt nem meglepő, hogy napjainkban a privátszektorból kölcsönzött megoldások iránti érdeklődés csillapodni látszik. Sőt, az állítható, hogy a 2007/8-as bank krízis, majd a nyomában kibontakozó gazdasági, fiskális és eurozóna-válság óta egyértelműen fokozódik az érdeklődés a klasszikus, weberi bürokratikus hagyományok iránt. Az NPM kelet-közép európai adaptációjának nehézségei számomra azt erősítik meg, hogy még - jó szándék mellett sem lehet - a 20-21. században állam- és közigazgatás-fejlesztési lépcsőket „átugrani”. Előbb a demokratikus, weberi elemeket kell intézményesíteni, és csak ezt követően kerülhet előtérbe a hatékonyság igénye. Éppen emiatt körültekintően kell eljárni az adminisztratív rendszer újrakódolása során, nehogy a hatékonyság ideája jegyében kialakított megaszervezetek és integratív mechanizmusok utóbb a visszájukra forduljanak, és a demokratikus igények sérelmét okozzák.
Szakmai álláspontom az, hogy Magyarországon az elmúlt évek lavinaszerű átalakításait nem csupán a pénzügyi-gazdasági válság ösztönözte, hanem a korábban elmaradt államszerep tisztázásának igénye is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése